in

A tökéletes időzítés: mikor mutassuk be a párunkat?

Ha gyönyörű, de trágár a barátnő, vagy túl nagyok a családok közötti társadalmi különbségek, vagy épp egy híresség a kedvesünk, akit szétszednek a bulvárlapok, hát többször is átgondoljuk, mikor jöjjön a nagy nap, hogy összeismerkedjen a szüleinkkel. Ezek a pillanatok, esetleg órák szülhetnek jó néhány kellemetlen szituációt. Ezért sokan a halogatás mellett döntenek. Ki ne félne egy szúrós szemű anyós jelölttől, vagy egy mindenre kíváncsi apóstól?!

VV Fanni és párja, Dennis esete sem volt mindennapi, mert ők egy ország szeme láttára gabalyodtak egymásba, ráadásul nem is akárhogyan. A nyakukba zúduló szülői kritikáktól épp emiatt tartottak. Fanni is izgult az első találkozó miatt, hiszen ő Dennis és Laci Párbaján látta először a fiú édesanyját. Végül egyik oldalon sem repkedtek a kések, a kamerák előtti huncutkodást pedig Dennis anyukájáék – a fiú elmesélése szerint – jól kezelték.

Elsősorban a saját félelmeinket kell leküzdenünk, ezzel együtt azt sem árt eldönteni, hogy megérett-e a kapcsolat arra, hogy bemutassuk választottunkat. Az egyetemisták sem csak a vizsgaidőszak alatt izgulnak. Az első találkozás párjuk szüleivel legalább akkora stressz, mint egy félév előtti ZH. Ugyanígy vélekedik Dér Heni is, aki szigorú édesapja miatt kétszer is átgondolta, kit visz haza. De aztán megkönnyítve saját, és megnehezítve aktuális párjai dolgát, az énekesnő a szivatások nagy mesterévé vált.

VV Aurelio édesapja ezzel szemben keményebb kritériumokat szabott fiának.

A teljes adást megnézheti az RTL Moston!

Kattints ide a teljes cikkért!

: http://www.rtl.hu/rtlklub/fokusz/a-tokeletes-idozites-mikor-mutassuk-be-a-parunkat

Orbán Brüsszelben: Szívemberek vagyunk, de nem agyatlanok

Mariah Carey dekoltázsa photoshop nélkül is csodás