Van, aki a múltjával próbál szembenézni, van, aki a jövőjét próbálja építeni, és van, aki nem tudja, hogy mit kezdjen a jelennel. A Szelfi második epizódja.
Ada nem egyedül ébredt
Kissé zavarban is van, ahogy reggel a férfi mellett találja magát: az élmény annyira új, ugyanakkor mégis zavarbaejtően természetes – mintha ezer éve ismernék egymást. Megvolt az első csók, a folytatás azonban mégis bizonytalan: a férfi visszautazik Németországba, őt pedig várja a munka. Ül az autóban, a forgalomban, hátul gyerekülések, neki pedig kamaszos vigyor ül az arcán. Olyasfajta izgalom, ami harminc fölött, szingliként, két gyerekkel már-már szégyenérzettel tölti el az embert.
-Akkor most jártok? – kérdezi a kolléga az öltözőben.
-Mit tudom én, nem beszélgettünk ilyenekről. – válaszolja. És tényleg, milyen furcsa kérdés ez, hogy hol végződik az ismerkedés, és hol kezdődik a járás, mi a fene az a járás egyáltalán, és különben is, ki az, aki szerződésesen kimondja az ilyesmit, mintha valami különös szerződés megkötéséről lenne szó? Talán csak a tinédzserek. Ada pedig már nem az.
-És akkor miben maradtatok?
-Hát, ez egy kurva jó kérdés… én alapból nagyon béna vagyok a búcsúzkodásban.
Este jönnek a gyerekek, nála alszanak. Leckeírás, üzenőfüzet, vacsora.
-Én elfáradtam… – állapítja meg hangosan, majd a kisebbikre néz – Te nem?
Határozott fejcsóválása a válasz. Mégis Ada az, aki aztán álmatlanul ül a kanapén, a tévé előtt, és próbálja elodázni a lefekvést. Mert az egyedül mégsem az igazi.
Két-három óra nagyon hosszú idő
Legalábbis, ha nem töltheted azzal, amivel szeretnéd. Ha krumplit pucolsz az ebédhez, miközben az udvart bámulod az ablakon át. Ha hallgatod a rádiót, pedig azt szeretnéd, ha végre megint téged hallhatnának benne az emberek.
Völgyesi Gabi jól láthatóan csalódott. Legszívesebben énekelne, dolgozna, haladna előre. De nem lehet, mert már fél tizenegy, és az nem lehet, hogy megint valami rendelt kaja legyen az ebéd. A kicsi ilyenkor alszik, ez a délelőtti szieszta ideje nála. Úgy volt, hogy most végre felveszik a dalt, de úgy tűnik, Ádámmal elbeszéltek egymás mellett: még nem elég jó az alap.
„Tudom, nem iparosmunka, nem favágás ez a kreatív dalírás, de én meg ilyen anyagból vagyok összegyúrva, amilyenből, és így viselem, ahogy. Szarul viselem.”
Nem tudja, mikor kezdődött férjénél ez az alkotói válság, vagy talán nem is válság ez, csak a tökéletességre törekvésnek egy olyan fajtája, ami megöli a spontaneitást. Az izgalmat. Mindent, amire elég lenne két-három óra.
Most minden sokkal kisebbnek tűnik
Bérczesi Robi visszautazik a múltba. Abba a múltba, amely elindította a drogok útján. Egy hónapja tiszta teljesen, és emlékezni szeretne arra, honnan jött, hol kezdődött az egész. A régi iskola, a Kiserdő, a panelházak. Az első szorongások helyszínei, melyek most mégis olyan egyszerűnek, és kicsinek tűnnek, pedig akkor a világot jelentették.
Talán ezek az évek, ezek a gondok nem is voltak, csak ő teremtette magának a démonokat, hogy legyen mi elől elmenekülni. A gyógyszerekbe, az alkoholba, a drogokba. Mindenbe, ami feledteti a problémákat.
Hiszen mi elől is menekült voltaképpen? A panelházak szürkeségétől? Az eseménytelenség kiábrándító nyugalmától? Vagy a gyermekkori játékoknak helyet adó zöld domboldaltól? Hát mi olyan szörnyű ezekben, hogy egyből menekülőre kell fogni a dolgot? Talán a tény, hogy egyszer véget ér a játék, és fel kell nőni.
Egy hónap drogok nélkül, és nem csak a Kiserdő tűnik sokkal kisebbnek, de azok a gondok is, amelyek a drogokhoz vezettek. Robi pedig most, itt a szemünk láttára kezd igazán felnőni, és megismerni az élet azon részleteit, melyet eddig a szerek elfedtek előle.
Puzsért felmentették
De az ítélet valójában nem jelent semmit. Legalábbis semmiféle halvány érzetét a felszabadultságnak. Mert a gyomorgörcs nem múlik: vannak és lesznek még újabb perek, és a lakásban sem várja senki ujjongva a hazatérőt. Talán nem véletlenül.
Állandó (kultúr)harcban ugyanis nem lehet leélni egy életet. Mert a küldetéstudat nem kérdezi meg az embertől reggelente, hogy hogy van, és nem szül neki gyereket. Puzsér összeférhetetlensége nem pótolja, nem elfedi ezt a hiányt, hanem éppen ellenkezőleg: mélyíti azt, és megmutatja, milyen az, ha valaki mindenki másnál jobban tudja, mi a helyes, csak épp magával szemben nem.
Ha egyszer anya lettél, nem tudsz többé nem anya lenni
A nap 24 órájában, a csontod velejéig az vagy.
Persze tudsz más is lenni: barát, akivel este meg lehet inni egy pohár bort a teraszon, gyerek, aki tartozik egy vallomással a szüleinek, vagy feleség, aki csak kettesben szeretne lenni a férjével egy kicsit. De mindez csak úgy lehetsz, hogy közben egy percre sem szűnik meg az anyaságod. Mert minden pillanat, amikor valami más akarsz lenni, valahogy önzésnek tűnik, különösen, ha az a másik, ha a férjed nincs ott, hogy addig segítsen, helyettesítsen, mert elköltözött, mert dolgozik, és különben is, hétvégén foci, és közben ki tudja, hogy valaha visszajön-e?
Ha egyszer anya lettél, nem tudsz többé nem anya lenni. De az, hogy feleség lettél, az bármikor véget érhet, és ez nagyon ijesztő. Gréta pontosan tudja ezt, és épp ezért retteg. Mert lehetséges, hogy egyedülálló anyaként kell helytállnia a világban, miközben mindent meg szeretne adni a gyermekének.
Ha külföldre költöznél, te hogyan vágnál bele?
Természetesen úgy, hogy felvennéd a kapcsolatot valakivel, aki már végigcsinálta ugyanezt, és megjárta azt az utat, melyre rálépni készülsz. Kata és Tamás is pontosan ezt tették.
-Én vissza sem akartam jönni. – mondja a Kínát megjárt ismerős, aki máris felajánlja a segítségét a lakáskereséshez. A fiatal pár pozitív élményekkel távozik a találkozóról, de mégis van bennük némi félsz.
Elköltözni egy idegen országba, új dolgokba kezdeni és nekilátni az álmok megvalósításának mindig izgalmas vállalkozás. De közben ott a szorongás is, hogy csak öt hónapod van minderre. Mert addig érvényes a vízum, és ha addig nem sikerül megvalósítani semmit abból, amit elterveztetek, akkor voltaképpen elvesztegettetek öt hónapot.
Ráadásul fogalmad sincs, mi vár a túloldalon. Vajon Kínában is vannak plakátok, melyek mindig figyelmeztetnek rá, hogy Te „csak” bevándorló vagy? Lehetséges új életet kezdeni úgy, hogy közben idegenként kezelnek?
Megannyi kérdés, melyekre csak akkor kaphatunk választ, ha nekivágunk az ismeretlennek.
Nézd vissza a teljes adást ide kattintva! Kattints ide a teljes cikkért!
: http://www.rtl.hu/rtl2/szelfi/a-gyermekkor-vege
