A III. kerületi Aranyvölgy utcában a rendőrök többszöri felszólítás után lefogták, majd a rendőrautóhoz kísérték Tóthné Halász Juditot. Az asszony nem bűnöző, nem követett el semmit, csak nem volt hajlandó elhagyni otthonát, amit a 10-es főút nyomvonalának kiszélesítése miatt a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kisajátított.
Az intézkedés már reggel kilenc órakkor elkezdődött. Ügyvédek, dózer gépek, rendőrök hada állt az egyik oldalon és a házukból kiköltözni nem akaró Tóth család a másikon.
A kilakoltatás, akárcsak a Tóth család házának kisajátítása, jogszerűen zajlott. A NIF már át is utalta az általa kirendelt szakértő szerinti 35 millió forintos kártalanítási összeget, de Tóthék szerint házuk jóval többet ér. 17 éve élnek itt, rengeteg emlék köti őket ide, számukra ez nem csak egy ház, hanem az otthonuk.
Négyen laktak a házban, minden a helyén van: költözködésnek, pakolásnak semmi jele, pedig a háztól már csak pár méterre vannak a buldózerek. Azt mondják nem mennek sehova, hisz nincs hova. Kedden kapták a felszólítást, hogy költözniük kell és ma már itt is vannak a rendőrök, akik már egyre többen gyülekeznek a kapu előtt. Megkerestük a kilakoltatást kérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztési Zrt.-t, akik azt mondták, hogy ennek nem kellett volna így megtörténnie.
A család életében nem ez az első eset, hogy házuk egy építkezés útjában áll. 17 évvel ezelőtt azért költöztek ide, mert a házat, melyben lakásuk volt, el kellett bontani. A csütörtöki intézkedés jogszerű volt, mert a család a kisajátítás jogalapját nem támadta meg, csak a kifizetett kártérítés mértékét vitatja. Be is adtak a bírósághoz egy felülvizsgálati kérelmet, amelynek azonban nincsen halaszó hatálya. A NIF azonban látva a kialakult helyzetet saját költségén még két hétig biztosítja a család lakhatását.
A teljes adást megnézheti az RTL Most-on! Kattints ide a teljes cikkért!
: http://www.rtl.hu/rtlklub/fokusz/a-fokusz-kameraja-elott-lakoltattak-ki-a-negytagu-csaladot