in

A Dal 2019 – Megható! Varga Miklós gyerekeivel énekelte nagy slágerét

A Dal 2019 – Első elődöntős extraprodukció: Varga Miklós, Varga Szabolcs, Varga Vivien: Európa

Szombat este A Dal 2019 első elődöntőjét rendezték.

A versenyzők dalai mellett az elődöntőben Varga Miklós közremüködésével izgalmas vendég-produkciót láthattak a nézők.

Tévében először a “Varga trió”

„Szerintem nagy meglepetést nem fogunk okozni: egy olyan dal hangzik majd el, amit eddig főleg hozzám kötöttek, de most hárman adjuk elő” – árulta el a produkció előtt az énekes, aki tehát nem egyedül érkezett A Dal stúdiójába: a színpadon vele voltak gyermekei, Varga Vivien és Varga Szabolcs is.

„Most lesz az első alkalom, hogy hárman együtt éneklünk Tv műsorban” – tette hozzá Varga Vivien a műsor előtt,

Az ikerpár édesapjukkal közösen adta elő egy ikonikus dal rockos feldolgozását.

Hogy melyik dalról van szó? A videóból kiderül!

Hallgassuk meg az örökzöldet.

Ezt mindenki ismeri! Varga Miklós: Európa dal kvíz

Hogy tetszett az előadás?

Véleményedet lent kommentben várjuk!

Ez a cikk A Dal 2019 – Megható! Varga Miklós gyerekeivel énekelte nagy slágerét először a Retromuzsika.hu. oldalunkon jelent meg.

Laposa Bence életrajz – infok itt!

Sokak szerint ez a legszebb Máté Péter dal