in

70 évesen találkozott először édesanyjával a német nő

A második világháborúban szakították el őket egymástól. Az anya eddig abban a hitben élt, hogy lánya a szülés után meghalt.

Elképesztő történet látott napvilágot a The Local nevű német lapban: egy 70 éves nő megtalálta 92 éves édesanyját, akivel még soha nem találkoztak azelőtt (legalábbis ha az anyaméhben töltött hónapokat nem számítjuk).

A nő 1944-ben esett teherbe egy nős német katonától, miközben Németországban dolgozott.
A szülést követően a gyermeket elszakították tőle: azt hazudták neki, hogy nem sokkal a világrajöttét követően meghalt.

Ahogy véget ért a háború, a nő visszatért a szülőfalujába Olaszországba, a kislány pedig apja családjához került, ahol a férfi és neje saját gyermekeikkel együtt nevelték. Ugyan elmondták neki, hogy az anyja olasz volt, de apja megtiltotta neki, hogy kérdezzen felőle.

A nő, Margot Bachmann egészen apja haláláig várt, 70 éves koráig várt, hogy belevágjon a keresésbe. A különböző nemzetközi konfliktusok során eltűnt személyek felkutatásával foglalkozó International Tracing Service és az Olasz Vöröskereszt 30 millió dokumentumot nézett át, míg végül az asszony nyugdíjkérelme alapján sikerült kideríteni a lakcímét. Nem is számítottak rá, hogy 70 évvel a háború után életben találják, de így végre létrejöhetett a nagy találkozás.
Anya és lánya most egyre többet utaznak a két ország között, hiszen sok mesélnivalójuk van egymásnak, és megpróbálják bepótolni az elveszett időt.

Valóban elképesztő belegondolni, hogy milyen nehéz lehet ennyi idő után szembenézni egy ilyen ténnyel, és mi játszódhat le egy emberben, mikor megpróbálja feldolgozni a traumát. Mit érezhetett a 92 éves anya, amikor beállított hozzá egy 70 éves nő azzal, hogy a halottnak hitt lánya? És micsoda szerencse kell ahhoz, hogy valakit ennyi idő után életben találjanak – az Olasz Vöröskereszt munkatársa, Laura Bastianetto szerint egy kisebb csodának voltak szemtanúi, ugyanis ennyi év távlatából inkább testvérek szokták egymásra találni, ők is nagyon ritkán. És az is érdekes kérdés, hogy milyen kapcsolata lehetett Margot Bachmannak az apjával, hogy egészen 70 éves koráig képes volt tiszteletben tartani a kérését, és nem kereste az édesanyját. Arról, hogy milyen gátak és érzések munkálnak az emberben egy ilyen esetben, szakértői blogunkban olvashatsz bővebben!

A Keresem a családom!-ban hasonló történetek felderítésével foglalkozunk. Hogy miként próbál a szerkesztőség és Lilu az eltűnt, elszakított családtagok nyomára bukkanni, az kiderül, ha erre a cikkre, vagy erre a videóra kattintotok!

Kattints ide a teljes cikkért!

: http://www.rtl.hu/rtlklub/keresemacsaladom/70-evesen-talalkozott-eloszor-edesanyjaval-a-nemet-no

Sipos Tomi kislánya már mondja, hogy ˝buli˝ és ˝király˝

Itt az újabb adósságriadó – Így áll Magyarország