in

Problémák megoldása a gyereknevelésben – Online tréning

ertsunkszot-tanfolyamMikor először olvasgattam a “Beszélj úgy…” című könyvet, még csak egy gyermekem volt és ő is kicsi. Nagyon tetszettek a könyvben megfogalmazott gondolatok, gyakorlati tanácsok.

Sokat gondoltam rá, jó lenne részt venni egy tréningen, amit a könyvben rendszeresen emlegetnek. Így hamarosan már az interneten nézelődtem, hogy hol is foglalkoznak ilyesmivel. Több hasonló tematikájú tanfolyamot találtam, de némi keresgélés után rájöttem, hogy a könyv alapján készült tréning hazai hivatalos képviselői és licenctulajdonosai, dr. Skita Erika és Turáni Szabolcs.

Ezek után pedig annyit beszélgettünk, lelkesedtünk az ismerős anyukákkal a környékünkön, hogy hamarosan sikerült egy “Beszélj úgy…” tréninget a környékünkön beindítani. Alapvetően is érdekelnek a gyereknevelési témák, szívesen olvasok ilyen témájú írásokat, könyveket. De ez a tréning, amin részt vettem, hihetetlenül sokat adott a mindennapjainkhoz. Sokszor éreztem, hogy éles helyzetekben (hiszti, veszekedés, problémás időszakok) nem reagálok megfelelően. Csak belekerülünk egy újra és újra lejátszódó spirálba és nem jutunk tovább a helyzeteken úgy, hogy az építő legyen. A tréning után ez sok szempontból változott. Olyan gyakorlati tanácsokat kaptam, amiket a saját családunkhoz szabhattam és bármikor bevethettem. Nem mondom, hogy innentől kezdve napfény és szivárvány az életünk. De ezek a kész megoldások sokszor kihúztak már a káoszos helyzetekből. Életem egyik legjobb döntése volt, hogy részt vettem a tanfolyamon!

Viszont nem mindenki olyan szerencsés, hogy az otthona környékén sikerül egy ilyen tréningen részt venni vagy esetleg még azt is leszervezni, hogy eljusson oda. Ezért készültek az online tréningek, amiket bármikor elővehetsz. Jelenleg két képzés elérhető a Büntetés nélkül és az Érzelmi iránytű.

Az alábbiakban dr. Skita Erika kommunikációs hídépítő válaszol a témában feltett kérdésekre:

beszelj-ugy-testverek-marc23-2Büntetés nélkül – Mikor válasszam ezt?
A büntetés nélküli nevelést akár át is fordíthatjuk együttműködésre építő neveléssé, mivel a kettő nincs meg egymás nélkül. Ha fegyelmezünk – és nem büntetünk – azzal az együttműködésre építünk, arra, hogy vannak más módszerek is a kezünkben, mint a büntetés, aminek a hatásai sem rövid sem hosszú távon nem egyeznek azzal, amiért használni kényszerülhetünk.
Az eszköztelenség feloldását szolgálja a tréning, hogy a szülők ne úgy érezzék egy-egy fárasztó nap után, hogy a jó útra nevelést a szankciók kiszabásával tudják a leghatékonyabbá tenni. Minden tettnek vannak következményei, amelyek nem azonosak a büntetéssel. A büntetés elhagyása pedig nem jelenti, hogy nincsenek szabályok vagy keretek. Azt tanulják meg a szülők, hogyan alakítsanak ki kereteket, amelyek betarthatók, a gyerekek számára is érthetők, és hogy az együttműködéshez a büntetésen kívül nagyon sok más út vezet. Amelyek működnek és megerősítik a szülő-gyerek kapcsolatokat.

A tréning résztvevői sok olyan példát hoztak fel a válaszaikban, amelyeket az éppen tanult készségek használatával tudtak megoldani, ennél pedig azt hiszem nem is lehet jobb motivációt találni a folytatáshoz.
Azért azt tegyük hozzá, hogy a gyereknevelés egy hosszú távú folyamat, és mivel mind a gyerekeink, mind mi magunk folyamatosan változunk, így mindig újra kell gondolnunk, mire hogyan reagáljunk, válaszoljunk. Jön az „Ilyen még nem volt” érzése, és a belső sürgetés, hogy jól oldjuk meg az új helyzeteket is. Ez pedig nem mindig sikerül elsőre. Azonban ha megvannak a keretek, és a módszer, amelyben bízunk, mert látjuk, hogy működik, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel tudjuk a legjobb önmagunkat adni, rövid és hosszú távon egyaránt.

Érzelmi iránytű – Mikor, azaz milyen probléma esetén válasszam ezt?
Az érzelmeinkhez adott iránytűnek szántuk, amelynek már most úgy tűnik, hogy lesz folytatása. Sok mindent szeretnénk, ha a gyerekeink jól tennének, ám ehhez elengedhetetlen, hogy tőlünk olyan példát lássanak, amelyet tőlük is szeretnénk viszontlátni. Sok családban gond a türelem hiánya, hiszen sok a feladat, sok szerepben kell megfelelni, és a gyerekek is próbára tudnak tenni bennünket. Ezért is kezdjük magunkkal a munkát. Ha mi már tudjuk, hogyan ismerjük fel és fejezzük ki építő módon az érzelmeinket és hogyan használjuk a belőlük nyert információkat, sőt már irányítani is tudjuk az érzelmeinket, akkor jöhet az, hogy megnézzük, mi lehet az oka a gyerekünk néha érthetetlen viselkedésének – és gyakran eddigre már ki is derül, hogy nem is olyan érthetetlen mindez.
Olyan témákban ad új, gyakorlati ismereteket, mint az érzelmi intelligencia alapjai, a „problémás viselkedés” cél többek között a visszatérő, nehezen kezelhető, veszekedésbe torkolló helyzetek fel- és megoldása, illetve kicsit érzékenyebb területeket is érintünk, mint a bizalmi légkör kialakítása szülő és gyereke között, az empátia és a megfelelő dicséret erejére is felhívjuk a figyelmet. Azoknak, akik nem erőből, tekintélyből szeretnének gyereket nevelni, hanem azokkal az ismeretekkel felvértezve, amelyek már elérhetőek, és amelyeket mi magunk is teszteltünk és használunk évek óta.

beszelj-ugy-testverek-marc23-1Miért jó és kényelmes az online tréning? Miért találtátok ki ezt a képzési formát?
Az online tréning ötlete akkor jött, amikor már sok helyről, vidékről, külföldről kaptunk megkeresést. Bármennyire is szeretnénk, nem tudunk eljutni mindenhová, megvannak a korlátok, amelyek között ezt megtehetjük. Így aztán megalkottuk az első online tréninget, amelynek már akkor voltak résztvevői Angliától Luxemburgon és Németországon át sok hazai kis-és nagyvárosból. Ebben a formában ott is jelen tudunk lenni, ahol egyébként nem tudnánk.
A másik ok, amiért jó, mert a személyes tréninggel ellentétben nem igényel utazást, szervezést, hogy a gyerekekre ki vigyáz míg a tréningre megyünk. A tanfolyamokat úgy állítottuk össze, hogy saját tempóban haladhat rajta végig mindenki, nem kell egy-egy meghatározott időben a gép előtt ülni. Az online tréning egyik előnye, hogy bármikor rendelkezésre áll. Nem kell várnunk a következő alkalomig. A hallottakat azonnal ki lehet próbálni otthon, és szinte azonnal lehet érezni is, hogy hol érdemes még csiszolni a helyzetre adott válaszunkon.

Miben különleges?
Az online tréningeknek egy teljesen új változatát hoztuk létre. Azt láttuk, hogy tulajdonképpen két verzió van, az egyik, amikor megveszünk egy dvd-re cd-re felvett anyagot és azt legjobb tudásunk szerint használjuk, vagy ha csatlakozunk egy online felülethez és ott követjük az anyagot, és jó esetben van lehetőségünk kérdezni. Mi magunk is végeztünk online tanfolyamokat – még szép! – itt is és a saját tanfolyamunkon is azt láttuk, hogy nem mindenki szeret a nagy nyilvánosság és „idegenek” előtt kérdezni a saját problémáiról.
Nálunk minden videóhoz tartozik egy-egy kérdőív, ahol nem a helyes választ kell bejelölni, a cél az elgondolkodtatás, hogy az elhangzott ismeret kezdjen el dolgozni a résztvevőben, és ne csak külső információ maradjon. Minden kérdőívet mi nézünk át, nincs automatizálva, és válaszolunk a csak nekünk feltett kérdésre – nem kell mások elé tárni a legbelsőbb gondolatokat, félelmeket – sőt, a kérdőívekhez is fűzünk megjegyzést, további ötletet, ha úgy látjuk, hogy az segít.

ertsunkszot-tanfolyam-logoHa érdekel bármelyik képzés, itt tudod elérni őket:
http://www.ertsunkszot.hu/buntetes-nelkul/
http://www.ertsunkszot.hu/erzelmi.iranytu/

  • Néha egyáltalán nem úgy sikerül rendezned a nehéz helyzeteket, ahogyan eltervezted?
  • Megoldást keresel kiabálás és veszekedések helyett?
  • Ezerszer megfogadtad, hogy türelmesebb leszel, mégis visszatérsz a régi lemezhez?
  • Vagy csak jobban éreznéd magad (megoldásokkal teli) szülőként, aki tudja kezelni a kritikus helyzeteket is?

Hamarosan…
Megváltozik a szemléleted. Elgondolkodsz, hogy egy-egy helyzetben ki hol áll, és mi lehet a motivációja. Nem gondolod, hogy a bosszantásod az elsődleges célja, még ha úgy is tűnik. Te már a látszat mögé látsz.
Megnő a türelmed, tovább maradsz nyugodt, mert látod, hogy van remény a helyzetek megoldására, kiabálás és büntetés – majd sértődés és lelkiismeret furdalás nélkül.
Megőrzöd a bizalmat kettőtök között, ám mégis kereteket szabsz.

A teljes tartalomért Klikk ide…

Letöltendő börtön kapott a vesztegető nőgyógyász

Tények Reggel teljes adás 2016.03.17. csütörtök