in

Hasznos tippek leendő elsős szülőknek – avagy minden, ami nem iskolatáska

suli-vegyesHasznos tippek leendő elsős szülőknek – avagy minden, ami nem iskolatáska

Ha a tanító másképp nem rendeli…

Túljutottunk az iskolatáska kiválasztás – próbálás – vásárlás Bermuda háromszögén, az önbizalom jóleső érzésével magunkat és párunkat vállon veregetve azt gondolhatjuk: ennél meredekebb dolog már nem jöhet.

A helyzet viszont a következő: tanácstalan/netalán túl sok tanáccsal ellátott szülők bolyonganak az üzletek papír-írószer osztályán, bizonytalanul morzsolgatva a tanító nénik által kiadott ÍRÁST – mely dolgokra lesz szükségünk. Mindeközben lopva lessük a másik kosarát, hátha ő többet tud a színes ceruzák lelki életéről.

Az igények persze iskolánként és osztályonként nagyon eltérőek lehetnek. Jó hír, hogy ha néhány ésszerű dolgot szem előtt tartunk, akkor többé-kevésbé sikeresnek mondható tanszervásárlást tudhatunk magunk mögött. (Szigorúan zárójelben: bármennyire is körültekintően választunk, a nagy számok törvénye szerint biztosan be fog csúszni legalább egy olyan termék, amit legközelebb nem emelünk le a polcról.) Az elmúlt évek tapasztalatai alapján összeállítottunk egy olyan csomagot az iskolai kellékekből (igyekezve jó minőségű eszközöket választani), amit a tanítónénik nagyrésze kér. Itt megtalálhatod.

suli-ceruzaKezdjük a grafitokkal és színesekkel. Bár elsőre nem is gondolnánk, óriási a kihívás.

1. Kell-e a márkás, vagy jó lesz az a „másik” is? Egyértelmű, hogy mindenki a saját anyagi keretein belül próbálja a maximumot kihozni. Mivel a gyerkőc napi x órát ezzel a munkaeszközzel fog dolgozni, itt nem érdemes spórolni. A sokdarabosak általában olcsóbbra jönnek ki, de mindenképpen érdemes kicsit bogarászni az árak között.

2. H/HB/B betűk számokkal kombinálva… Ezek a rövidítések – merthogy azok – a ceruza keménységére utalnak és a következőket jelentik: H – hard (kemény), B – black (fekete), F – fine (finom). A sima H jelzésűeket felejtsük el, egész egyszerűen azért, mert nem az írással ismerkedő kis kezeknek találták ki. A HB-s és B-s lesz a jó választás. A 2B-s még belefér, ennél magasabb számjelzésűvel már nagyon könnyen maszatolódik az írott munka, mivel egyre „puhább” lesz a grafit.

3. Tölthető ceruza vs. faragható. Bár a tölthető mindig tűhegyes, mégis inkább a faraghatót javasolnánk, hiszen egy alig iskolás korú gyermek figyelme könnyen elterelődik a grafithegy pattogtatásával és újratöltésével. Arról nem is beszélve, hogy a saját biztonságérzetükhöz még igencsak hozzátartozik az elején, hogy jól odanyomják azt a ceruzást, biztos, ami biztos. Nos a törés így folyamatosan garantált.

4. Ha már faragható: háromszögletű vagy hagyományos formájú? Saját tapasztalat alapján: a modernebb, háromszögletű verziót ajánljuk, abból is a vastagabbat, mert sokkal egyszerűbben elsajátítható vele a helyes ceruzafogás. Mindez megkönnyíti az írástanulást és a színezést is (első osztályban még sokszor lesz ilyen jellegű feladat). Mi magunk is emlékezhetünk rá, hányszor állt görcsbe a kezünk a vékony belet fogdozva, vért izzadva tornázni azon a néhány centiméteren.

5. Színeseknél jellemzően 2 típussal találkozunk: natúr illetve a színes borításúval. Sokkal könnyebben kezelhető ez utóbbi, hiszen nem kell a tolltartó sűrűjében a kis hegyeket pásztázva kiválasztani a megfelelő színt. Itt is érdemes a vastagabban gondolkodni, higgyük el, sokkal kényelmesebb az apró ujjacskáknak. Tapasztalataink szerint, a saját gyermekeink a vastag, háromszögletes színesekkel tudtak a legjobban dolgozni, a vonalak közé szorítkozni. Itt talán a Herlitzet és a Pelikant neveznénk meg, hogy ezeket még faragni is lehetett és nem tört folyamatosan el a bele-hegye. Persze itt is választhatunk 6db-tól akár 24 db-os verziót is, bár érdemes végig gondolni, hogy minél nagyobb a választék annál több idő megy el a válogatásra ..No és persze ne feledjük, ami a rengetegben szanaszét gurul, az előbb-utóbb bizony le is esik! Véleményünk szerint a 12db-os készletek már megadják az igényes munka lehetőségét, és még beláthatóan kezelhetőek is, sőt a legtöbb tolltartóba elférnek.

6. Egyedi jelölés. Érdemes lehet végig gondolni, hogy jó esetben gyermekünket reggelente elindítjuk az iskolába kb. 20 féle ceruzával és mivel vélhetően ezt minden szülő megteszi…a sokszor 20 ceruza rengetegében vajmi kevés az esély, hogy gyermekünk ugyanazokkal, netán ugyanannyi ceruzával térjen haza hozzánk. És minden tanítónéni álmából felébredve szajkózza a jólismert mondatokat…Ez kié? Nincs gazdája? Van, aki rovásírást végez minden ceruzán, van, aki egyedi bevonatú különleges ceruzákat vásárol. (Kipróbáltuk mi is, a legtöbb esetben a műanyagos borítás miatt szinte faraghatatlanok). Nekünk az vált be eddig a legjobban, hogy a ceruza végére színes csíkkal ragasztottunk egy körgyűrűt, no és persze megbeszéltük az “1km-n belül” ülőkkel, hogy ki-milyen színt használ jelölésnek.

suli-hegyezoÓ, és a faragó…

Ha már ceruza, akkor bizony faragó…sőt faragók. Itt, mivel nagy valószínűség szerint lesznek vékony és vastag ceruzáink, sőt háromszögletűek, amiket a legkönnyebben a szélesebb nyílással tudjuk faragni, a duplahegyezőket javasoljuk. Érdemes a tolltartóba betenni egy kicsit, azonnali hibaelhárítónak. De ha nem szeretnénk, hogy a gyermekünk a szemetes fölött töltse a napját, mindenképpen érdemes tartályosokból is eltenni egyet a táskába. Sok estébe nyúló ceruza faragáson voltunk már túl, mire megtaláltunk egy szebb kivitelt, aminek köszönhetően még az addig hihetetlen ügyetlenkedésről tanúbizonyságot tévő gyerkőcünk is örömmel állt neki a faragásnak, hisz élvezetes volt számára kézbevenni a faragót.

Radírok

Nálunk engedték a használatát, de ha máshol nem is, rajzolásnál biztosan szükség lesz rá. A puhábbak nem hagynak maguk után sem radír, sem ceruzanyomot – és hát végső soron ez is lenne a célja. Abszolút a fogyóeszközök listáján szerepel, ezért érdemesebb a többdarabos csomagot választani, nehogy vasárnap este derüljön fény a hiányára. Márpedig gyakran tűnik el, esetleg osztódik kisebb darabkákra. A tapasztalat az, hogy a nagyobb méretű jobban bírja a gyűrődést, nehezebben vész nyoma az iskolai forgatagban.

Vonalzó

Elsőben jellemzően nem használják a hosszabbat, ezért a 17 cm körüli bőven elegendő, méreténél fogva a tolltartóban is helyet kaphat. A gyártó cégek határozottan emlékezhettek gyermekkori ténykedéseikre az eszközzel – úgymint kardozás és törés-teszt – így piacra dobták a flexibilis fajtát, aminek lelkes támogatói vagyunk. Abszolút nyerő választás.

suli-tolltartoTolltartó

Iskolai igényektől függően – hogy mennyi mindent kell beletenni – választhatóak a különböző kapacitásúak. Léteznek a berendezett és az üres, emeletes vagy földszintes illetve a bugyor-szerű „egybeömlesztős” típusok. Piciknek egyértelműen a rendszerezős fajta ajánlható. Jó, ha van benne egy-két kisebb rekesz is iskolai kincseknek. A tolltartó választásánál a gyerekek tobzódnak, imádják a kedvenc figuráikat viszontlátni a felületeken, ezért kedvcsinálóként hagyjuk őket érvényesülni. Végtére is az ő munkaeszközük lesz.

Füzetek és csomagolók

Elsőben az A5 méretben (kicsi) kell gondolkodni, a spirálfüzetek ugyan látványosak, de nem praktikusak. A vonalas füzetek kódszámára feltétlenül figyeljünk, hiszen az alsó évfolyamokon különböző vonaltípusokkal- és közökkel dolgoznak. A négyzetrácsosnál a margóval ellátottat keressük. Feltétlenül nézzük meg a papír minőségét, hiszen ha túl „fényes” vagy vékony, akkor szinte esélytelen, hogy szívesen dolgozzon vele a gyerkőc. Ha a belbeccsel elégedettek vagyunk, jöhet a külcsín. Szuper dekoratívtól a klasszikus borítójúig rengeteg variáció van.

Ami biztos: a füzet valamilyen formában védelemre szorul. Ez lehet papír, fólia, illetve ügyes kezűek varrhatnak cserélhető huzatot is. Ha a mintásakra áttetsző fólia kerül, több dolgunk nincs is. A fóliából mi három félével találkoztunk: az öntapadós tapéta-jellegűvel, ami az egész felületre tapad. Előnye, hogy nem bukik ki belőle a becsomagolt eszköz, hátránya, hogy ha nem figyelünk a felvitelnél néhol buborék kerül alá ragasztáskor, ami nem annyira szép. A másik típus, aminek a két széleső oldalán ragasztócsík van. Előnye, hogy viszonylag könnyen és gyorsan kezelhető. Hátránya, hogy ha a könyv vagy füzet gerincét fogják meg a gyerekek, kifordulhat. Egyébként mindkét típus méretre szabható és strapabíró. És van a harmadik a bebújtatós füzetborító. Itt mi a mintás füzetekhez a színtelen átlátszót támogatnánk. A mi sulinkban kifejezetten a fóliát kérték a könyvekre, mert a fedőlapok alapján azonosították be az éppen használandó darabot. Az áttetsző borításnak nagy előnye, ha úgy indultunk neki a füzetválasztásnak, hogy minden órára más borító mintájú füzetet választottunk, így a táska rejtelmeiben gyorsan megtalálja gyermekünk amire adott pillanatban szüksége van.

Papírborításban is gondolkodhatunk, viszont törekedjünk az ellenállóbb típust kiválasztani. Egy kis időráfordítással és kézügyességgel egyedi borításokkal büszkélkedhet kis elsősünk.

A füzetek, könyvek esetében szükség lesz még vignettára. Ezer és egy minta közül lehet választani, de ha összehangoljuk a gyermeki igényeket a szülői kapacitással, akár otthon is legyárthatjuk a saját névvel ellátott matricánkat. A siker garantált!

Mindezek mellett nálunk nagyon fontos eszköz volt a füzetbox, ami végre elérte, hogy a füzetek nem szamárfülesen, összegyűrődve… ne adj’ isten, vajjal kicsit átitatva érkeztek haza.

Kreatív eszközök és rajzdoboz

Ha a suli nem tud külön tárolóegységet biztosítani az eszközöknek, akkor egy nagyobb cipősdoboz tökéletesen megfelel a célra. Borításnak mehet akármi, ami szív-kedvenc, az éleket érdemes vastagabb celluxszal megerősíteni.

A belevalók általában ugyanazok: olló, filc, zsírkréta, gyurma, ragasztó, festék, ecsetek , vizes tál. „Aligszínű” eszközökkel tutira nem kap kedvet gyermekünk az alkotáshoz, ezért próbáljuk a lehetőségeinkhez képest minőségibb terméket választani, így biztosan örömét leli majd a kreatívkodásban.

A jó olló mindenképpen megkönnyíti a nyírást, használatával igényesebb munkák kerülnek ki a kezeikből. A kevesebb itt több: bőven elegendő a kisebb fajta. Ha nem notórius elhagyó a gyerkőc, ez hosszú távú beruházás lesz. Herlitzből már biztosan tudjuk, hogy kapható bal és jobbkezes változat is.

Ragasztónál praktikusabb a stiftes verzió, mert nem csorog belőle feleslegesen semmi, így csak oda kerül a ragacs, ahova kell. Hamarabb  szárad, így nem lesz türelem-próba az alkotás. A kenőfejes ragasztók talán a legesztétikusabb megoldást kínálják.

suli-kulacsKulacs és uzsidoboz

Minden nap csomagoljunk friss innivalót gyermekünknek, hiszen a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel elengedhetetlen. Ízlések és szokások kérdése a belevaló, viszont ha véletlen baleset következtében kifolyna a tartalom, a sima vízzel járunk a legjobban. Gyermekünk egészségét szem előtt tartva kerüljük a cukros és szénsavas üdítőket. A picik általában az iskolában étkeznek, így komolyabb mennyiségű étel csomagolása nem feltétlenül indokolt. Ebből kifolyólag az uzsidoboz ne legyen túl nagy, de például egy adag gyümölcs azért férjen bele. Mindenképpen jó, ha a doboz és a kulacs is BPA mentes.

Diákigazolvány tartó

Hasznos dolog lehet, ha a gyerkőcünk diákigaolványát vagy bármilyen más iratát TAJ kártya, adókártya, lakcímkártya ilyen csinos, keményfedeles tartóban őrizzük.Egyrészt nem hánykolódik ki tudja hol…csak ott nincs mindig, ahol kéne. Másrészt a gyermekünk ettől a pici tárgytól máris VALAKINEK érzi magát. Higgyétek el kipróbáltuk!

Gyakorló füzetek a nyárra

Rengeteg kiadvány közül választhatunk, de mindig tartsuk szem előtt gyermekünk beállítottságát. Van, aki szívesebben színez, mások a labirintus feladatoknak állnak neki, megint mások pedig köszönik, de jól megvannak ezek nélkül is. Lehetőleg ne erőltessünk semmit, amihez nincs kedve és kötelező nyári gyakorlás se legyen, hiszen az elkövetkezendő egy évben úgyis rengeteg feladatuk lesz. Bőven elég, ha a lehetőséget biztosítjuk egy közös feladatlapozáshoz, játékhoz. Legyen öröm az együtt töltött idő, bármilyen formáját is részesítjük előnyben.

jatekliget-logo

A teljes tartalomért Klikk ide…

Kucsera szerint a Fradi a magyar válogatott

Matthew McConaughey két filmben vasárnap este