in ,

Császármorzsák – Megjelent Császár Róbert új novelláskötete

Császár Róbert
                                                                             Császár Róbert

Tinédzserként kezdett írni, írói tehetségét hamarosan pályázatokon is elismerték. Az Irodalmi Rádió és a Fiatal Írók Szövetsége is hamarosan felvette tagjai közé. Aztán jöttek a kézzelfogható elismerések is:  verseiért az Accordia KiadóBalázs Tibor vezetésével – nívó díjban részesítette. Császár Róberttel új novelláskötete, a Császármorzsák megjelenése, és annak közelgő könyvbemutatója apropóján ültünk le beszélgetni.

csaszr

Honnan jött a könyv ötlete?

A Császármorzsák – Az első tál 7 karcból álló novellásfüzér. Szándékom szerint a hétköznapi történeteinket próbáltam humoros formába ölteni. Gyakran van, hogy mérgelődünk apróságokon – pl. nem találunk valamit a boltok polcain – több ilyen apróság után pedig idegesen érünk haza szeretteinkhez. Az ilyen helyzeteket figuráztam ki – magamra levetítve.

Kikről mintáztad a kötet szereplőit? Valós személyekről mintázott figurák, netán ismerősök, közeli barátaid is viszontláthatják magukat a könyv hasábjain?

Igen. Bár magamon kívül inkább csak felületesen, hiszen a szándékom nem kifejezetten a saját életem vagy annak töredékének leírása volt, hanem az, hogy mindenki magára ismerhessen és a történeteknek köszönhetően saját magán is tudjon nevetni. Kicsit meg tudjanak feledkezni az olvasók a napi idegőrlő dolgokról.

Mi zajlik benned írás közben?

Nyugalom. Ez egy ilyen – már-már meditatív – állapot. Bár ez így nem igaz, mert néha-néha izgulok is közben.Őszintén szólva volt olyan, hogy elnevettem magamat. Tulajdonképpen mindenféle érzés lejátszódik bennem, olyan ilyenkor, mintha egy külön dimenzióba kerülne az ember.

Mesélnél erről sajátos belső, írói világról?

Talán erről most a legnehezebb beszélni, mert nagyon gazdag, sok történet játszódik bennem egyszerre és tudnom kell őket külön kezelni. Ugyanakkor mégis kellő hangsúlyt kell fektetnem az éppen aktuális történetre. Mondok egy példát: írtam egy olyan történetet, amelyben a főhősnek menekülnie kellett és azon vettem magam észre, hogy izzadok és izgatott vagyok én is. Talán furcsán hangzik, de ha tényleg van időm arra, hogy írjak és odafigyeljek, akkor  ott vagyok a szereplőimmel a helyszínen. Gyerekként egy időben szerepjátékoztam (MAGUS), talán ahhoz az érzéshez tudom a legjobban hasonlítani. Ott is egy másik világban létezünk, szerepelünk, játszunk, félünk, izgulunk és  érzünk. Ez egy olyan szerepjáték, ami egyben a valóságom is.

Ha már a szerepjáték, a képi világ szóba került, engedd meg, hogy megkérdezzem: tervben van esetleg a könyv megfilmesítése is?

Nem, bár én el tudnám képzelni, hogy megfilmesítsék a történetet. Nekem még nem jutott eszembe, de pl. egy Koltai-hangulatú filmet el tudnék képzelni, most, hogy kérded.

Milyen „extrák” kapcsolódnak még a könyvhöz?

Van egy novella, ami eredetileg a Császármorzsák kezdőnovellája lett volna. Végül kimaradt, és újraírtam az első részt. Ez is olyan, amit bárki elolvashat szabadon.

FIGYELEM! Mindenki, aki a Publiobox oldalon megosztja a Császármorzsákat, a teljes vételárból 5% kedvezményben részesül!

Császármorzsák – Az első tál részlet

Császár Róbert weboldala: http://www.csaszarrobert.hu/
Facebook oldala: https://www.facebook.com/csaszarrobertiro/?fref=ts

Harza Márk: Se vele, se nélküle

Bánki Beni: Helló, netnemzedék…